A régebbi korokban szokás volt, hogy már a fiatal gyermekek számára kinézték a neki szánt társat. Föld a földdel, pénz a pénzzel alapon, sokszor egyáltalán semmilyen érzelmi alap nélkül éltek a kapcsolatban, házasságban. Ha tetszett, ha nem, belekerültek egy teremtett helyzetbe. Idővel megszokták egymást, gyermekeik születtek, és volt arra is példa, hogy szerelem szövődött közöttük. Működőképes párkapcsolatok alakultak ki úgy, hogy akár gyermekként egymás mellé kerültek idegenként. Feltevődik a kérdés, hogy a jó párkapcsolat feltétlen szükséges velejárója a szerelem? Még tovább megyünk. A tökéletes párkapcsolatban folyamatosan lángol a felek között a szerelem?

Sokan élnek ebben a hitben, de ez az illúzió csak azok agyában él, akik vagy épp egyedül vannak és szerelemre vágynak, vagy rossz az adott kapcsolatuk.

Sokszor nem is a személyt szeretjük annyira, mint inkább az érzést. A szerelem a vágyink kivetített lényege, amely egészen addig élénk, amíg meg nem ismerjük teljes valójában a másik személyt. Ahogy oszlik a szemünk elől a rózsaszín köd, ahogy fellebben a fátyol, egyre reálisabban látjuk társunkat. Ha a valóság megfoszt az illúziótól, a szerelem mértéke is csitul.

Nem azt jelenti, hogy nincsenek boldog párok, de ez akkor jöhet létre, ha a másik fél pont olyan, amilyet szeretnénk. A rózsaszín köd feloszlásakor éppen azt látjuk, mint előtte.

Az idő elteltével a szerelem mértéke csitul, később lehet, hogy már egyáltalán nem is táplálunk ilyen érzelmeket a társunk felé, mégis boldog és örömteli a kapcsolat, amiből nem is akarunk kiszállni. Máskor a nagy szerelem ellenére sem működőképes a párkapcsolat, mert a szerelmes felek egyszerűen nem képesek az együtt élésre.

Ha idő múltával a mindent elsöprő szerelem érzése eltűnik az életünkből, de maga a kapcsolat boldog, megkapjuk és megadjuk egymásnak azt, amire vágyunk, akkor jól működő kapcsolatot tarthatunk fent. A megszokásba merülve azonban tenni kell azért, hogy a lángot életre keltsük, a biztonságot, az örömöt karbantartsuk kapcsolatainkban.