Számos bútor, használati tárgy körülvesz minket, amelyeken nem sokat töprengünk funkcióját vagy szépségét méltatva. Egyszerűen csak vannak, használjuk azokat amikor kell. Egészen addig csak egy hasznos, vagy haszontalan tárgyként tekintünk ezekre, de egészen más értékkel bírnak tárgyak, amelyeket személyekhez kötünk. Ha pedig egy szeretett személyről van szó, aki ráadásul távozott az élők sorából, a tárgy értéke megnőhet. Azelőtt is ugyanaz a tárgy volt, ugyanazokkal az értékekkel bírt, de mi nem úgy tekintettünk rá.

Egy szeretett személy halála nagyon sok mindent felborít az életünkben. Ha tényleg közel állt hozzánk, olyakor mérhetetlen űrt hagy maga után, aminek pótlását nem is akarjuk megkezdeni, de lehetetlen vállalkozás is lenne. Annyi mindent magával visz egy ember, ha végleg búcsúzik a földi léttől. Amikor már tényleg rájövünk, hogy micsoda értékek vesznek körül, akkor nincs már velünk az a személy, aki miatt értékes volt.

Születésünkkor meg van pecsételve életünk. Abszurdnak tűnik, de már akkor megindul a visszaszámlálás. Másodpercekben mérve ugyan soknak tűnik a két és félmillió másodperc, ami egy átlagember számára ki van mérve, csakhogy van, akinek ennél jóval kevesebb adatik meg, mások ezt a számot felülírják.

Ha másodpercekben számoljuk életünket, egyáltalán nem kevés, de gondoljunk csak bele, hogy minden nappal mennyit veszítünk limitünkből?! Miközben szaporán fogynak másodperceink, ezalatt sokunk arra vágyik, hogy életében megtörténjen a csoda. Vágyunk szebbre, nagyobbra, jobbra. Mindenkit más vezérel, más miatt érezzük magunkat boldognak. Amíg ezen morfondírozunk, vagy dédelgetjük és növesztjük álmainkat, addig értékes másodpercek suhannak el mellettünk, és nem használtuk ki.

Az álmok nagyon sokaknak azok is maradnak. A valóság ugyanis komoly küzdelmeket jelent, nem várt helyek, nem várt események és nem megnyerő személyekkel kell hadakoznunk, csatát vívnunk. Nagyon sokszor olyan dolgokat kényszerülünk elvégezni, amelyekhez egyáltalán nincs kedvünk, mivel semmi szépséget nem látunk azokban, inkább csak szeretnénk letudni, és túllenni rajtuk.  És persze a másodpercek ilyenkor is peregnek.

Hajtjuk a pénzt, a munka életünk része. Ha nincs munka, nincs pénz. Ha nincs pénz, nincs élet sem. Saját magunk rabszolgái vagyunk. Elfogadjuk, hogy nekünk ennyi jár. Reméljük, hogy jön egy új vezetés, jön egy kormányváltás, vagy nyerünk a lottón (nem árt ahhoz lottózni), és addig úgy múlnak el másodperceink, hogy nem éljük álmainkat.

Azt várjuk, hogy más, hogy valaki vagy valami kihozzon minket ebből az állapotból. Csakhogy a körülöttünk lévők is pont erre várnak. Kinek van mozdítható szabad ideje és ereje arra, hogy másokat mentsen?

Tenni kell hát, pedig sokszor türelemre intenek. A türelemnek azonban csak akkor van értelme, ha azzal saját célunk elérését támogatjuk a várakozással. Ha halogatsz valamit, az nem is lehet olyan fontos az életedben. Legalábbis ezt az elvet kövesd. Résen kell lennünk és tennünk kell azért, hogy legyen értelme a mindennapoknak.