Jump to content

A nehéz (nehezebb) napokra való felkészítés

2018. 02. 18. 19:00

A kislányból hirtelen nagylány lesz. Az idő olyan gyorsan telik, hogy hiába keressük benne azt a kicsi lánykát, aki még évekkel ezelőtt is volt, mostanra megváltozott, érett lett, a felnőtt léthez közelítő személyiség fizikailag és lelkileg is megváltozott.

Nemcsak a testmagasság növekedéséből, az akaratuk érvényesítéséből és a lázadásokból tudjuk, hogy lányunk már nem kisgyermek, hanem kamaszodik, de számolni kell az első menstruáció jelentkezésével is. Az iskolai felkészítés csak az egyik lehetőség, amellyel segíteni lehet a serdülő lányokat, hogy mi vár rájuk akkor, amikor életükben először menstruálni fognak. A nagyobb szerepet a szülők, főleg az édesanya tölti be. Az anya is nő, aki már tudja, mit kell megélnie majd tini lányának. A felvilágosítás tehát nagyon fontos, és szülőként azt fontos elérnünk gyermekünknél – legyen szó lányról vagy fiúról –, hogy megbízzon bennünk. Titkai mindig lesznek egy kamaszkorban lévő gyermeknek, de ha ügyes-bajos dolgaival fel mer minket keresni, akkor frusztráltságán enyhíthet, a megoldhatatlannak hitt problémákra választ lehet adni. A menstruáció is egy olyan a lányok életében, amely nagy jelentőséggel bír. A mai korban az érettség korábban jelentkezik. Az érettséget főleg a testi, mintsem a mentális érettségre értjük. Tény azonban, hogy egyre korábban kezdenek menstruálni a lányok. Az első menstruáció időpontja mögött több tényező húzódhat. Vagyis függ a lány testtömegétől, fizikai aktivitásától, de külső hatások is befolyásolják. Általánosságban mégis az mondható el, hogy 12-13 évesen következik be az első vérzés. Amint a kislányok melle fejlődésnek indul, általánosságban igaz, hogy azután nagyjából két és fél éven belül az első menstruáció is bekövetkezik. Az első alkalommal 2 és 7 nap közötti a vérzés időtartama, amely általában közepes erősségű menstruációt jelent. Ez naponta 4-6 tampon vagy betét elhasználását jelenti.

Amikor szülőként úgy érezzük, hogy eljött az ideje lányunkkal komolyan beszélgetni, akkor beszélgessünk a menstruációról. Érdemes arra felkészíteni, hogy mire számíthat a kislány, és azt is tudatosítani kell benne, hogy az első menstruációt is fel kell jegyezni, mint ahogy az utána következőket is. Azért érdemes egyfajta naplót vezetni a ciklusról, mert az esetleges zavarokra rámutathatnak a feljegyzések is. A rendszertelen menstruáció nemcsak nem kívánt terhességet eredményezhet, hanem betegségek jelenlétére is utalhat, amely kihathat a későbbi családalapításra is.

Az első menstruációnak jelentkeznie kell a mellek fejlődésnek indulása után legalább három évvel. Ha nem történik meg, akkor érdemes orvosnál jelentkezni. Ugyanez a teendő akkor is, ha a 12-13 éves korú lány esetében nincs jele a nemi érésnek és a vérzés sem következik be. Akkor is szakemberhez kell fordulni, ha a lány nem menstruál, azonban arc- vagy testszőrzete megerősödik. Még akkor sem biztos, hogy minden rendben van a tininél, ha már menstruál, ugyanis a rendszertelen vérzés is jelenthet problémát. A túl erős és a hét napnál tovább tartó menzesszel is érdemes orvost felkeresni, valamint akkor, ha két ciklus között akár 90 vagy még több nap is eltelik.

(Forrás: marmalade.hu | huffingtonpost.ca, youngisthan.in, everydayhealth.com/képek)