Jump to content

Mindjárt kezdődik a suli, de a gyerek tudomást sem akar arról venni?

2022. 08. 26. 19:00

A gyerekek akaratától független az iskola megkezdése. Sok éven át kötelező az iskolapadot koptatni. A nyári nagy szabadságot nehéz elengedni és feladni. Szülőként segíteni kell a csemetéinket ebben.

Korán kelés, kötelességek, tanulás, 45 perc, szünetek, házi feladat elkészítése. Csak néhány dolog, amely az iskolát jellemzi. Jól érezhető, hogy ez szinte mind feladat a gyerekek számára, azaz nem játék. Persze, lehet játékosan tanítani és javarészt alsó tagozaton így működik, de később ez komoly munkává válik. Nem csoda, ha a gyerekek kevésbé várják az új tanév kezdését. Némi izgalmat tartogathat az osztálytársakkal való találkozás. Még nagyobb izgalmat jelent azoknak a gyerekeknek az évkezdés, akik nagy váltást élnek meg: ilyen az óvodából iskolába való átmenet, vagy az általános iskola után választott iskolában való tanulmány megkezdése.

Míg a gyerekekre a felelősségteljes időszak megkezdésének terhe nehézkedik, addig a szülők egy részének a beiskolázás jelent nagy megterhelést és feladatot. Stresszesebb időszak ez és augusztus 20-a után már vészjóslóan közeleg a kezdés. Ezt az időszakot arra is lehet használni, hogy szülőként enyhítsük gyermekünkben a frusztrációt. Hogyan?

 

Az iskolakezdés sokkal boldogabban indul, ha együtt vásárlunk be. Nem kell világot váltani és lecserélni mindent csak azért, hogy a gyerek boldog legyen, de az új iskolatáska, tolltartó kiválasztása, a színes borítójú füzetek, ceruzák, tollak igenis boldogabbá tehetik a diákokat.

Az új tanév megkezdése azt is jelenti, hogy elő kell venni az őszi, téli ruhákat. Jellemző, hogy a gyerekek zöme a tavasszal még viselt darabokat kinövik, ezért a ruhatárat is fel kell újítani, tölteni. Egy újabb lehetőség arra, hogy kicsit kedvet teremtsünk az iskolához. Mindeközben beszélgessünk az iskoláról, a tanulásról. Beszélgetés közben felidézhetjük iskolás éveink kellemes vagy akár kellemetlenebb történeteit és ezáltal példaként állhatunk csemetéink előtt.

A nyár nagy szabadsága után éles váltást jelent a komoly szabályrendszer szerint működő iskolai élet. Tíz hónapon át történő folyamatos tanulás, odafigyelés következik. Vannak szülők, akik már augusztus elején tudatosan igyekeznek gyermekeik szervezetét „átállítani” az iskolai időkre, vagyis a koránkelésre. Még most sem késő ebbe belekezdeni. Nem ritka ugyanis, hogy a nyár lazasága miatt a gyerekek később feküdtek le, és az ébredés is későbbre tolódott. Ez az elkövetkező időszakban nem megengedhető, így tudatos átszervezést igényel.

Amennyiben teljesen új intézményben kezdi a csemete a tanévet, úgy érdemes a tankönyvekért együtt elmenni. Nemcsak a tankönyvekkel ismerkedhet a gyerkőc, hanem akár az új osztálytársakkal, osztályfőnökkel és tanárokkal is találkozhat, valamint együtt felfedezhetjük az intézményt, osztálytermet.

A gyermek iskolára történő finomhangolása nem azt jelenti, hogy erőszakkal tesszük minezt. Igyekezzünk kedvet teremteni a kezdéshez.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | Képek: Pixabay)