„Nem kérem, nem szeretem, nem kell.” Minden édesanya rémálma az alábbi három mondat, főképp, ha már a tízedik ételt utasítja vissza a gyerek. A finnyásság nem összekeverendő az étvágytalansággal!
Nem kedv kérdése, hogy iskolába kell járni vagy sem. A gyerekek fő kötelezettsége a tanulás, még akkor is, ha nem akar, nem szeret odajárni. Észre kell venni a problémákat, hogy időben cselekedhessünk.
A mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyerekeknek valamivel magasabb a vérnyomása az átlagosnál - derült ki a Berni Egyetemi Kórház tanulmányából.
Új arcok, új környezet és új szabályok. Elsősnek lenni nagy élmény, ugyanakkor számos kihívást is magában rejt. A kezdeti, izgalommal és várakozással teli időszakot követően gyakran fordul elő, hogy a
Már kezdhetünk azon gondolkodni, hogy iskolás gyerkőcünk számára milyen finomságokat pakoljunk oda. A zsebpénz helyett készítsetek együtt finom falatokat.
Kisgyerekeknél különösen fontos arra ügyelni, hogy mivel pótoljuk a folyadékot. Ha túlzásba visszük a gyümölcsök, gyümölcslevek fogyasztását, könnyen átmeneti fruktóz felszívódási zavar alakulhat ki, aminek jellegzetes tünete a vizes hasmenés.
A jóhoz hamar hozzá tud szokni az ember, ezért a tanításban is mértékletesen kell bánni az eljátékosítással.
A hosszú nyári szünet után rá kell hangolódni az új tanévre, a munkára. Nem mindegy, hogy a szünet utolsó napjaiban milyen hangulatot keltünk.
A terhesség alatt néhány vizsgálattal minden nő találkozik, legyen bár tökéletesen egészséges, vagy veszélyeztetett terhes. Ezek közül az egyik a cukorterhelés, melynél a terhességi diabéteszt szűrik ki a szakemberek. A cukorbetegség igazolása után a megfelelő diéta betartása alapvető fontosságú, de sokan nem tudják, hogy mik azok a részletek, amikre fokozottan figyelni kell. A témában Sárga Diána, a Budai Endokrinközpont dietetikusa van a segítségünkre.
A gyermekkori táplálékallergia előfordulása 6-8 százalék körüli, a 3 év alatti gyermekek körében. Ezen belül is különösen magas, mintegy 3 százalék a tehéntejfehérje-allergiás betegek száma. Gyakran okoz még allergiás panaszokat a tojás, szója, búza, földimogyoró is. A táplálékallergia a bőrön, a gyomor-és bélrendszerben és a légutakban is tüneteket okozhat.
Mert fájhat, mert szoronghat, hiába gyermek. És ha a lélek fáj, akkor fizikai megnyilvánulása is lehet annak.
A három perc nem kőbe vésett szabály. Sőt a három perc lehet a minimálisan egymásra szánt minőségi idő, és ennél csak többet kellene, azonban az a három perc kincset érhet.