Dzsem

címkék: esküvő

Mennyiben változtak az esküvői, lakodalmi szokások?

Vass Viki | 2012. május 24. 06:00 | 0 komment

Versmondással egybekötött lánykikérés, lovaskocsi a nászmenet élén, a lagziban "csigaleves", betyár vőfély, asszonyrablás, dínom-dánom, és cigányprímás hajnalig. Körülbelül ezekre számítottunk egy-két évtizeddel ezelőtt, ha postaládánkba esküvői meghívó érkezett. Mára, ahogyan minden, az egybekelés és az azt követő mulatság programjai, szerkezete is változott, kinek örömére, kinek bánatára az egy-egy esküvő során összeverbuválódott násznép tagjai közül.


Egy biztos, színesedett a paletta az ötletek terén, és mára már a nagy nap "modernebb" értelmezésével is egyre többször találkozunk. Mindezekből adunk most ízelítőt, ötleteket adva pároknak és meghívottaknak egyaránt.

Az esküvő

Ruhaválasztás

Mielőtt a szertartás kezdetét venné, „ugorjunk vissza” néhány képkocka erejéig a menyasszonyi ruha megválasztásához (ebben az esetben a férfiak kissé hátrányos helyzetben vannak, az ő ruhájuk mindig kevesebb hangsúlyt kap). Mára egyre növekszik azon arák száma, akik maradinak tartják a klasszikus, „hercegnős”, fehér vagy ekrü színű, csípőtől bővülő fazonú ruhát. Többen és többen választanak ettől eltérő, például fél oldalra szabott, rövidített, színes pántokkal, akár sötét színű virágokkal megspékelt darabokat, de az is megesik, hogy maguk maradnak a hagyományosabb fazonoknál, de koszorúslányaikat egészen extrém (például akár feketébe hajló) ruházatba öltöztetik, hogy valamilyen „témát” adjanak a nagy napnak az öltözéket tekintve is, de erről még később is szót ejtünk a lakodalmaknál.

Ceremóniamester

Az esetek egy részében ma már nem színes szalagos botú vőfély kíséri az ifjú párt az esküvői szertartásra, és sokszor a szülői háznál történő lánykikérés is elmarad vagy áthelyeződik a lakodalmi helyszínre. Az események levezénylője sokaknál inkább egy ceremóniamester vagy egy rendezvényszervező, akár egy hölgy személyében, akinek feladata a programok kézben tartása, de versikéktől, rímektől, népies elemektől mentesen.

A szertartás

Lánykikéréssel vagy anélkül, jó esetben időben odaér a násznép a polgári szertartásra, amit helyesen tesz, mert manapság nincs apelláta, a bevonulással, kivonulással, szertartással eltelt fél óra után szinte kihajtják az egybegyűlteket a házasságkötő teremből, hagyva azért némi időt a hivatal udvarán a gratulációkra, ha igényli a pár. Egy apró negatív kritika az anyakönyvezetők egy része felé, hogy tapasztalatunk szerint az esetek felében ma már igen gyorsan „túl lehet lenni” egy esküvői szertartáson. A boldogító igen szinte mindenféle előzetes ráhangolódás nélkül, az első három percben elhangzik, a násznép pedig éppen felkapja a fejét, mire már meg is történt a gyertyagyújtás (vagy újabban homok vagy dekorgyöny közös pohárba öntése), a szülők köszöntése és a koccintás anélkül, hogy lett volna idő egy-egy könnycsepp elmorzsolgatására, ami néhányszor meg sem eshet, mert az elhadart szöveg nem vált ki ehhez kapcsolódó érzelmeket.

A néhány mondatos negatív kritikának viszont ezzel legyen vége, mert látottak másik 50%-ában kifejezetten jók a modern világbéli tapasztalatok, javult a hangosítás, és több helyen teret adnak az újító ötleteknek, a kellemes hangú versmondó hölgyeknek. Igazi pozitívum a kihelyezett szertartások terjedése, amelyek éttermek csodálatos kertjeiben, parkokban történnek, melyek – különösen napfényes időben – igazán felejthetetlen atmoszférát kölcsönöznek mind a polgári mind a vallási szertarásnak, mely utóbbiról a korábbiakban azért nem ejtetünk szót, mert a vallási ceremóniák talán a mai napig jobban őrzik a hagyományokat.

 

A lakodalom

Meghívók, lakodalmi témák

Mivel most elsősorban a változáson átesett elemeket taglaljuk, vegyük górcső alá például az esküvői, lakodalmi meghívókat, mert esetükben a külcsín és a „beltartalom” is sokat változott. Ilyen-olyan kihajtós, kagylóhoz hasonló, gyöngyházasan csillogó változatuk is létezik, de ami a legfontosabb (és itt az ígért felvetés), hogy meghatározhatják a lakodalom „témáját”. A közelmúltból származó egyik legötletesebb típus például a mozijegy formátumú, ami azt sugallja, hogy a násznép az ifjú pár életének filmjébe fog bekapcsolódni. Ehhez persze akkor már mozi témájú ültetőkártyák dukálnak a lagziban, és mozitermet ábrázoló ültetési rend az étteremben.

Ajándékozás, menyasszonytánc

Ha meghívó, akkor essen szó egy sarkalatosan idekapcsolódó témáról, a benne manapság sokszor helyet foglaló ötletes versikéről, amely arra ösztökéli a meghívottakat, hogy ne fecséreljék drága idejüket a hatodik kávéfőző és a hetedik csipketerítő kiválasztására, mert az ifjú házasulandók „repertoárjából” inkább némi pénz hiányozna. Ez a modern szokás sokaknak könnyebbséget jelent, másoknak, akik pedig kisebb anyagi ráfordítással is ötletes ajándékkal készültek volna: nehézséget.

Egy biztos – és ez szintén újkeletű hozzáállás –, a pénzzel készülő násznép így már kevésbé „lelkes” az éjféli menyasszonytánc idején, amit az ifjú pár sokszor megértéssel kezel, és pusziért vagy – korszakalkotó ötlet – akár sorsjegyért hirdeti meg, hogy az ara szabad a táncra. Ezzel pedig elérkeztünk magához a lagzihoz…

Evés-ivás

E három tényező természetesen ma is jelen van a lakodalmakban, megvalósításuk azonban sokat változott. A diétás konyha azért még a legmodernebb elképzelések szerint sem lakodalmi mulatságokhoz való, de a felszolgált vagy a ma már nagyon sokszor svédasztalos formában fogyasztandó étkek között mostanság több zöldség, gyümölcs, vegyes saláta szerepel, persze azért még mindig inkább a marhapörkölt és a sültestálak között eltöltendő idő kitöltésére. A desszert, a menyasszonyi torta, ami az egyik kedvelt ceremóniamester kedvenc tortafajtája, ma már szinte mindenütt marcipánbevonatban pompázik, belül választható töltelékkel, és cukrász készíti el az egészet, levéve a terhet a násznép válláról. Azt italok talán a régiek, töményebb, és kímélőbb formátumban, de újra fénykorát éli a pálinka, amiből egyre több íz áll az irántuk lelkes vendégsereg rendelkezésére.

Mulatozás, zeneszolgáltatás

A mulatozás helyszínenként változó módú és mértékű. A modern technikát kihasználva többen választják, hogy videókkal, vetítésekkel tűzdelik meg a zenés programokat, színesítve ezzel az alkalmat, és hangulatot teremtve a soron következő eseménynek. A menyasszonytáncról már ejtettünk szót, de figyelemre méltó még az éjfél utáni nagy visszatérés, az újasszony és az új ember bevonulása, amikor a legtöbb szempár a frissen felöltött ruhákra szegeződik. Ezek ma már nem minden esetben egyszínű pirosak: van, hogy pöttyösek Szandit idézve, felkötve a pöttyös nyakkendőt a vőlegényre is, van, hogy lilák, rózsaszínek, sötétkékek, és van, hogy bővek, uszályosak, mint a menyasszonyi ruhák.

Elérkeztünk lassan a hajnalhoz, de még nem szóltunk a zenéről, ami viszont már kora estétől kezdve a hangulat legfőbb alakítója. Sokan – új szokások ide vagy oda – még mindig a hagyományos lakodalmas, mulatós zene hívei. Mások maradnának az élő zenénél, de modernebb pop, rock stílust játszó bandát kérnek fel a lagzira. Megint mások – egyre többen – lemezlovasra bízzák a zeneszolgáltatást, akivel előzetesen egyeztetik a kedvenceket, a lejátszandó zenéket, nélkülözve ugyan az élő hangzást, de elérve talán ezzel a legszélesebb kínálat felvonultatását, és azt, hogy soha ne maradjon muzsikaszó nélkül a táncos lábú közönség.

Így vagy úgy, de legtöbbször a reggelig tartó mulatozás a cél, no meg persze a jó fotós és a jó operatőr kiválasztása, akik manapság akár fotómontázs, akár album, akár összevágott videók készítésével felidézik azokat a pillanatokat is, amelyeket a szerelem és a pálinka mámora elhomályosított…





Esküvői frizurák hosszú hajra

Gyönyörű esküvői frizurák rövid hajra

Leánybúcsú


Partnereink:

noifriss.hu hirstart.hu infinety.hu startlap.hu eskuvoesjegyesfoto.hu creativepistols.hu