A jó látás visszaszerzéséért már a történelem korábbi időszakában is tettek lépéseket. A szemüvegeken kívül ma már kontaktlencse és lézeres szemműtét is a rosszul látó páciensek rendelkezésére áll.

Nem is gondolnánk, hogy már Leonardo da Vinci rajzai között található egy rajz a kontaktlencséről, amelyet a szemre kell helyezni, és javítja a látást. A XVI. század elején ez abszurdnak tűnt, de az 1800-as évek elején már egy csillagász olyan üveg anyagot említett, amely illeszkedni képes a szemhez. Az 1880-as években már próbálkoztak a szemre helyezhető lencsékkel, amelyek a látás javítását szolgálták. Az első kontaktlencsének védelmi funkciója volt, ugyanis egy olyan beteg szemére helyezte fel az orvos, akinek szemhéját el kellett távolítani, így a kiszáradástól húsz éven keresztül óvta a beteg szemét. A kezdetekben üvegből készült eszközöket használtak, amelyek beborították a szemgolyó teljes felszínét. Mintát vettek a beteg szeméről, majd bonyolult művelettel hozták létre a kontaktlencsét. Mivel azonban üvegből volt, nagyon törékeny is volt, nehéz volt a betegnek is megszoknia az idegen tárgyat szeme felszínén.

Hazánkban Dr. Dallos József, majd Dr. Győrffy István foglalkozott a kontaktlencsével, az utóbbi doktor készítette el a törhetetlen anyagú kontaktkagylót 1939-ben. A második világháború sok mindenben gátat jelentett, a magyar fejlesztés nem haladt. Az amerikai Olbring is ugyanazt az anyagot használta kontaktlencséjéhez, mint Győrffy István, így a köztudatban az amerikai szakember nevéhez kötik az úgynevezett kontaktkagylót.

Az a kontaktlencse, amelyet napjainkban használnak az emberek 1947-ben született meg. Az egész szemgolyóra felhelyezett keménylencsék helyett egyre többen használták és használják ma is a PMMA kontaktlencsét. 1960-tól jelentek meg a HEMA kontaktlencsék. Ez utóbbi használatával már elegendő oxigénhez jut a szem, nedvesség hatására puhává és rugalmassá vált, így használata is kényelmes.