Jump to content

Kell egy kis áramszünet

2018. 08. 23. 19:00

Az ismerkedés terepe ma már a világhálóra is kiterjedt. Azon túl, hogy barátságok szövődhetnek, munkakapcsolat és szerelem is kialakulhat. A modern világ és a technika az ismerkedésben is újítást eredményezett.

A rózsaszín köd bárki agyát elöntheti. Mindegy, hogy a szerelem hogyan és hol köttetett. A legjobb lenne, ha mindig ebben a bizsergetően jó érzésben élhetnénk. A nagy szerelmet épp hevében megélők nem hiszik el, hogy a rózsaszín felhőből le lehet szállni, pedig a mai kapcsolatokra az a jellemző, hogy a nagy magasság után minden átmenet nélkül szinte azonnal a nagy mélység következik.
Talán te is egyike vagy azoknak, akik jelenleg egyedülállóként keresik igazi társukat. Ha így van, akkor valószínűleg saját életedben is tapasztaltad, hogy sok találkozáson mentél már keresztül, mire az egyik randipartnered végre felkeltette az érdeklődésedet. Végre azt láttad, hallottad és érezted, amire már régóta vártál. Áttörést tapasztaltál, hiszen ez az ember végre ahhoz közelített, akit magad mellé el is tudnál képzelni. Még izgalmasabbá vált akkor, ha ezt nem csak te láttad és érezted így, hanem a másik fél is. Hosszas tartalmas, lendületes, humoros beszélgetések, üzenetváltások zajlottak köztetek akkor is, amikor éppen csak, hogy elváltatok egymástól. Nem tudtok egymással betelni, és amilyen gyorsan jött ez az érzés, olyan gyorsan kezdett szertefoszlani.

Márpedig arra vágyunk, hogy ez az állapot maradjon tartósan az életünkben. A mai valóság azonban az, hogy eltelik egy-két hónap, és mintha ennyi lett volna a szerelem szavatossági ideje. Még nagyobb pikantériája lehet a szerelmi történet végének, hogy még csak vita, nézeteltérés, szóváltás sem történt köztetek. Egyszerűen elérkezett a közös történetetek vége és mindenki ment tovább. Néhány hónap, és ami azelőtt lobogott, az nemsoká sehol sincs. Hol van a hiba? Kiben? Miben?

Ha te magad nem is voltál benne ilyen kapcsolatban, a környezetedből biztosan hallhattál ehhez hasonló sztorikat. Mi romlott el az emberekben, a szerelem, vagy a szerelem megítélése?

Az életünk sokkal intenzívebb, mint régebben volt. No, nem feltétlenül a mozgásra kell gondolni, hiszen nem véletlenül hízik el a társadalom. Sokkal inkább arról van szó, hogy túl sok inger érhet minket. Míg régebben csak levelezni tudtak az egymástól távol lévő szerelmesek, ma már mindenki kezében ott van az okostelefon, amely segítségével nemcsak írásban, hanem akár videotelefonálás során, élőben is láthatják egymást. A kapcsolatok ma sokkal intenzívebbek és lehet, hogy sokkal felületesebbek is.

Nem adjuk meg annak az esélyét, hogy álmodozzunk a másikról, vágyakozzunk utána. És ez igaz azokra a kapcsolatokra is, amelyek az interneten köttetnek. A túl sok álmodozás is lehet a kapcsolat megrontója, ezért meg kell találni az egyensúlyt. A virtuális és valóságos kapcsolattartásban is kell egy kis különlét, hogy saját magunkra is tudjunk figyelni. Amíg ezt tesszük, az érzéseink is a helyükre kerülhetnek. Továbbra is vágyunk a másik után, vagy sem?

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!

(Forrás: marmalade.co.hu | képek: medicaldaily.com, pixabay.com, collective-evolution.com)