Jump to content

Kell a munka, de nem mindegy, hogy milyen áron

2017. 08. 19. 19:00

A munka életünk szerves részét képezi. Nagy kincs is, amennyiben fedezi megélhetésünket. Még jobb, ha nem undorral és gyomorgörccsel megyünk dolgozni. Nem mindenki érzi magát jól munkahelyén, és ez gyilkossá válhat.

A munkanélküliség bárkit érinthet. Hiába a végzettség, az olykor vagy túl soknak, vagy túl kevésnek bizonyulhat. Máskor pedig egyszerűen sehová nem kellünk, nincs hely. Jól tudjuk, hogy mennyire fontos a stabil munkahely, mert valahogy szükséges a kiadásokat fedezni. Azonban nem mindenki olyan munkát végez, amit szeret is. Lehet maga a munka nem az, amit vártunk, de lehet gond a munkahely megközelíthetősége. A legtöbb munkahelyen munkatársak vesznek körül, akikkel kommunikálni kell, alkalmazkodni kell egymáshoz. Nem szerethetünk mindenkit, és ez fordítva is így van, ami azonban feszültségeket generálhat. Aztán pedig még számolni kell a munkatempóval, a követelményekkel, amelyeknek olykor nehéz megfelelni. Igazán szerencsésnek mondhatja magát az, aki jó helyen dolgozik, és a munkája egyben a hobbija is. Az ilyen munka nem is munka, legalábbis nem is érzi annak. Nem telnek a munkaórák gyötrelmesen, örömét leli abban, ha dolgozhat, ha a munkahelyén lehet. Ha azonban rosszul fizetett, stresszes munkakörben kell lennünk nap, mint nap, az azért kapott pénz sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Sőt mi több, egy ilyen munka, munkahely annyi feszültséggel járhat, hogy ha tartósan fennáll ez az állapot, akkor még az egészségünk rovására is mehet.

 

Azt gondoljuk, hogy a munkanélküliség az, amely sok embert felemészt, nem halad életében egyről a kettőre, mert munka híján pénz is alig áll a házhoz. Szakemberek azonban másra jöttek rá. Kutatásokkal bizonyították, hogy még a munkanélküliség is jobb, mintha egy rossz hangulatú, feszült munkahelyen kellene dolgozni. A stressz az egyik leggyilkosabb munkahelyi ártalom, ami az emberre hathat. Lelkileg sokkal megterhelőbb, mint az, hogy valaki elveszíti a munkáját és munkanélkülivé válik.

Egy ausztrál kutatásba hétezernél is több felnőttet vontak be, őket hét éven keresztül vizsgáltak munkájukkal, munkahelyükkel, munkahelyi körülményeikkel, lelkiállapotukkal, elégedettségükkel, a velük támasztott elvárásokkal kapcsolatban. A vizsgálat során megállapították, hogy rosszabb lelki állapotban voltak azok, akiknek nem volt munkájuk. Ha a munkanélküliség után jó munkát kaptak, a hangulatuk is jobb lett, ám, ha rosszabbat, akkor bizony ugyanúgy lelki válságba kerültek.

A rossz minőségű munka stresszesebb, mintha nem is lenne. A pénz persze komoly tényező, de még az is elhanyagolhatóbbá válik akkor, hogy olyan körülmények között kell dolgozni, amely mentálisan, majd fizikálisan is megviselik az embert.

A munkahely nem minden. A hangsúly azon van, hogy olyan munkát találjunk, amely nemcsak pénzt hoz a konyhára, de jók a körülmények is. A „mindegy, csak legyen munkahely” álláspont tehát nem állja meg a helyét. A rossz munka legalább olyan hatással van az ember lelkére, mint a tartós munkanélküliség.

(Forrás: marmalade.hu | linkedin.com, pmags.com, irishtimes.com/képek)