Felnőttként sincs ez másképp. Szabályokat betartva dolgozunk, élünk. A munkahelyen ennek különösen nagy szerepe van, hiszen különféle feladatokat kell megoldanunk eszközökkel, saját erőnkkel, tudásunkkal. Még a legjobb munkahelyen, abban a pozícióban, amelyben jól érezzük magunkat is előfordul, hogy a nyakunkba zúdul sok munka. Elfoghat az az érzés, hogy nem látjuk az alagút végét.

Aki már veszett el a feladataiban és egy fontos munkafolyamatot nem végzett el, mert elfeledkezett róla, vagy épp belemerült a kisebbek elvégzésébe, az ma már talán feljegyzi magának, hogy aznap mik a teendői. Maga az, hogy leírjuk milyen feladatokat kell ellátnunk, segíti a bevésődést. Sőt, így már a következő munkafolyamattal is tisztában vagyunk.

Ez csak az érem egyik oldala. Rendben van, hogy tudjuk mit kell elvégeznünk. De mi van az idővel? Ha észszerűen belegondolunk abba, hogy egy napba mit tervezünk elvégezni és csak a realitásra hagyatkozunk, akkor megítélhetjük, hogy mindezt meg tudjuk-e valósítani vagy sem.

Csakhogy szeretjük magunkat sokkal szerencsésebbnek, gyorsabbnak hinni magunkat, így többször eshetünk saját csapdánkba: olyan listát gyártunk magunknak, amelyet akkor sem lehetne megvalósítani, ha szuperképességekkel rendelkeznénk.

Máskor viszont csupán annyiról van szó, hogy bár a felírt feladatok elvégzése beleférne az időnkbe, csakhogy azzal nem megfelelően gazdálkodunk, így kicsúszik a gyeplő a kezünkből.

Ha egyre sűrűbben érezzük azt, hogy a nap végére sem tudjuk teljesíteni azt, amit elképzeltünk, akkor valószínűleg a túlvállalás problémája áll fenn (feltéve, hogy tényleg dolgozunk egész nap). Az állandó leterheltség ráadásul fizikailag, lelkileg és szellemileg is fáraszt, így előbb vagy utóbb, de annak komolyabb következményei lehetnek. Foghatjuk ezt arra, hogy átmeneti időszakról van szó, csakhogy észre sem vesszük, hogy ez az ideiglenesség már jó ideje tart. Azaz magunkat is áltatjuk afelől, hogy majdcsak vége lesz az extra leterheltségnek.

Minél többet vállalunk, annál inkább úgy tűnhet a környezetünk (főnök, munkatársak) számára, hogy még bírjuk a terhelést. Ne csodálkozzunk, ha más is aggaszt a nyakunkba még egy kis munkát.

Gyakori hiba az is, hogy elhisszük azt, hogy a gyakrabban végzett munkafolyamatot gyorsabban is hajtjuk végre. Pedig ez nem ilyen egyértelmű és egyszerű, mégis időben így számolunk vele és itt már nagy csúszás történhet a vállalásunkban.

Hisszük és reméljük, hogy nemcsak a munkabírásunkra figyel fel a vezető, hanem az is eszébe fog jutni, hogy mindezt megjutalmazza. Sajnos közel sem ilyen egyértelmű ez. De ha valami nagyobb munkát akarnak ránk bízni, akkor szóvá kell tenni azt, hogy ezért nagyobb elismerés is jár.

Sokan hisznek magukban olyan szupererőt, hogy az adott feladatot csakis ők képesek elvégezni. Pedig, ha együtt tudnának másokkal dolgozni, akkor hamarabb is végezhetnek és közben a kommunikáció, a közös munka terén is sokat javulhat a kapcsolat.

További érdekességekért kérjük, keressétek fel Facebook oldalunkat!